LÉNÁRDDARÓC

HELYTÖRTÉNETI HONLAP

Az I. világháború

FELTÖLTÉS ALATT

 

Az első nagy háború emlékezete szülőfalumban, Lénárddarócon.

 

"Háborúk mindig voltak és mindig lesznek" - mondták otthon az öregek, meg azt is, hogy amíg két ember lesz a földön, addig nem lesz egyetértés. A régiek gondolkodásában, bölcselkedésében ősrégi tapasztalatok, emlékek hagyományozódtak nemzedékről nemzedékre.
Tudjuk, hogy a múlt század elején élő őseink nem éltek át háborút. A ?boldog békeidőben? ? ahogy a kiegyezést követő fél évszázadot nevezték ? katonáskodtak a magyar fiúk. A falunkból is szerte a Monarchiában: Olaszországban, Galiciában, stb., de háborúk akkor nem dúltak ezen a tájon.

Nem tudjuk, hogy nagyszüleink, dédszüleink, az akkor élők hogyan élték meg, élték át az első nagy háborút 1914 - 1918-ban. Senki sem él már közülük, s az emlékeik, elbeszéléseik nagyrészt kihulltak az emlékezetből az idő rostáján. A mára már nagyon megfogyatkozott utódok emlékezetében is alig maradt meg valami. Talán csak annyi, hogy az édesapjuk, nagyapjuk melyik fronton harcolt, hol esett el, vagy hány évig volt a háborúban, hol sebesült. Esetleg maradt egy fénykép, vagy valami töredék az elbeszélésekből. Végül maradt az elhunytakra, a soha vissza nem tértekre való emlékezés maradandó formája: a hősi emlékművek, jelképes katonasírok.
Ennyi.

1914 nyarán kitört a háború. Az Osztrák - Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. A néptömegek tudatába azt sulykolták bele, hogy azért, mert Szarajevóban meggyilkolták a trónörököst. Pedig a háborúknak mélyebb, súlyosabb okai voltak: a nagyhatalmak politikai, gazdasági céljai, törekvései, akár egymás ellen is. Az a háború már készülődött az idő méhében és jó ok adódott 1914-ben, hogy meginduljanak egymás ellen a hadseregek. Milliók haltak meg a csatatereken, katonák, fiatalok milliói csak ágyútöltelékek voltak! A népeknek a szenvedés, pusztulás jutott osztályrészül.
Jöttek a behívók a falunkba is. A háború négy éve alatt 60 fiatal vonult be, többségük mind a frontra került. Sírtak az édesanyák, a leányok és a szeretők, amikor megjöttek a behívók. Az akkori idők hangulatát leghívebben az akkor, vagy később született katonanóták fejezik ki:

"ikor kezdtem kuferomba pakolni,
Akkor kezdett édesanyám siratni,"

"Szomorú édesanyák ne sírjatok,
Megvigasztal a leszerelő fiatok."

Úgy mondták akkor, hogy "mire lehullnak a falevelek", vége lesz a háborúnak. De csak négy hosszú év múlva, 1918 őszén következett ez be. És sírtak az özvegyen maradt fiatal édesanyák és az árván maradt gyermekek, amikor jöttek halálhírek. Tízen haltak meg kis falunkból az első nagy háborúban. Nevüket őrzi még az emlékezet és arany betűkkel a templom melletti hősi emlékmű márványtáblája:

Antal Lajos
Bárdos Barci Antal
Bárdos Cikora Miklós
Bárdos Dorkó Béla
Bárdos Dorkó József
Bárdos Tamás József
Benke József
Szabó József
Szűcs Flórián
Zsámbok István

Milyen volt vajon a közhangulat a falunkban a háború kitörésekor? A fiatal bevonulók körében biztosan nagy volta harci kedv. Talán mondták ők is, hogy "Megállj, megállj, kutya Szerbia..." - aztán a fronton, a harctereken már más szelek fújtak, más nótákat daloltak a katonák.

"Galicia felé nem tudjuk mi az utat,
Százados úr, vezessen minket oda,
Elvezetlek jó fiaim, én is elmegyek,
A jó isten tudja, ki jön vissza veletek"

"Ez a piros barna kislány kiment az erdőbe,
Szedi az ibolyát a rózsás kötőjébe,
Szedi az ibolyát, feltekint a magas égre,
Jaj istenem, a szeretőm viszik a harctérre"

"Nem látlak én már téged többé sohasem,
Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem"

"Égbenyúló hegyek ormán, havas éjszakákon,
Szomorún áll egy magyar baka az orosz határon,"

Jöttek a levelek az édesanyáknak, a feleségeknek, a menyasszonyoknak. És jöttek az értesítések a hősi halottakról.

"Megásták a baka sírját az uzsoki völgyben,
Köröskörül ráborul a fenyveserdő zölje,
Ágyúgolyó, trombitaszó lesz búcsúztatója,
Vérrel festett hólepedő gyászos takarója."

"Doberdónál hull a halott rakásra,
Odahaza megy a sírás javába.
Sír az apa, sír az anya, sír a szerető,
Gyászban van a doberdói temető"

Ma már nem tudjuk, hogy ezek a katonák hol, hogyan haltak meg, hol és hogyan temették el őket. Sírjaik hol domborulnak?

"Jaj istenem, hol fogok én meghalni,
Hol fog az én piros vérem kifolyni,
Galicia közkórházban egy vaságyon,
Megüzenem a babámnak, hogy ne várjon."

"Ki lesz az én útitársam, ha elmegyek a csatába,
Ki ássa meg a síromat doberdói hegy aljába.
Útitársam lesz majd a kedves pajtásom,
Ki megássa a síromat doberdói hegy aljában."

"Lemberg mellett van egy kerek erdő,
Közepében egy gyászos temető,
Abban fekszik sok szép magyar baka,
Eltemette gyászos Galicia."

"Édesanyám kapott egy levelet,
Abban kapta az én holt híremet,
Sírhat-ríhat szegény bánatába,
Nem borulhat fia sírhalmára.

Édesanyán ne keressél engem,
Mert a sok közt úgyse találsz engem.
Nincsen kereszt a sírom elején,
Mint a vadak, elásva vagyok én.?

Sajnos, a levelekből nem maradt meg egy sem. Pedig de sok levelet írtak a daróci katonák a frontokról: az olasz frontról, Galiciából, Erdélyből! És nem maradtak meg, a halálhíreket hozó levelek sem. Ebben az időben Horváth Sándor volt a falu kántor-tanítója. Nagyanyám, Bárdos Dobai Zsigmondné mesélte, hogy a háború alatt a vasárnapi misék után a kántor úr a templom mellett beszélgetett az emberekkel, a háborúban harcolók hozzátartozóival. De nem csak akkor, máskor is. A tanító úr tájékozottabb volt, mint a falusiak, tudott valamennyire segíteni, bíztatást, remény adni az embereknek, a falu népének. Azokról, azoktól tudunk valamit, akik szerencsésen visszajöttek a háborúból. Akik életben maradtak és elmondták, eldalolták, hogy milyen volt az a nagy háború. Sajnos, nagyon kevés maradt meg ezekből is.
Id. Bárdos Barci Gusztáv fia, ifj. Bárdos Barci Gusztáv elmondta, amit az apjától hallott, amire emlékszik: Amikor az édesapja a 18. évét betöltötte - már a háború vége felé, 1917-ben - hívták be és az olasz frontra vitték. A harcok szünetében ismerkedtek, barátkoztak a civil lakossággal. Együtt szüretelték és préselték az almát. Az ellátásuk a háború vége felé már nagyon rossz volt. Volt úgy, hogy csak gesztenyén éltek.

Guszti bácsi testvére, id. Bárdos Barci József is szerencsésen hazatért a háborúból.

Bárdos Barci József (alsó), leánya, özv. Benke Józsefné, sz. Bárdos Barci Gizella meséli: Amikor az édesapám megkapta a behívót, a barátaival kimentek az erdőbe, három májfát (májusfát) vágtak ki és azokat beásták az édesanyám ablaka alá. Ez azt jelentette, hogy három évre lekötötte magának azt a lányt - az édesanyámat. Elment katonának. Kassára vonult be, onnét az olasz frontra, a doberdói harctérre. Onnan hozta azt a szép katona nótát, hogy:

"Ha kimegyek a doberdói harctérre,
Feltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég, merre van a magyar hazám,
Merre sirat engem az édesanyám."

Tőle tanultam ezt és még sok más dalt is.

Az én édesapám - akkor ifjabb Bárdos Deák Lajos - a háború kitörésekor 20 éves volt, a somsályí bányában dolgozott. Behívták Miskolcra és a kiképzés után a galiciai frontra vitték. Az ő elbeszéléséből maradtak fenn háborús történetek. Mi, a gyermekei tulajdonképpen ezeken a háborús történeteken, meséken nőttünk fel.
Mesélte, hogy voltak úgynevezett frontszínházak. Színészek, színésznők mentek a frontokra, a harcoló katonákhoz. Énekeltek, táncoltak, szórakoztatták a harcosokat. Hozzájuk is eljutottak. Az egyik szám ez volt: "Hadnagy uram, hadnagy uram!"- énekelt egy színész. Rá a másik: "Mi bajod van, édes fiam"  "Haza mennék szabadságra"-és rá a kórus: "Sza-bad-ság-ra!"
Bizony, ez volt a katonák vágya, álma a frontokon. Valahogy hazajutni.
Mondott humoros történetet is: Látogatást tett a fronton a katonák közt a császári udvar magas rangú személyisége: József királyi főherceg. Az egyik egységnél a felsorakozott katonákkal beszélget. Kérdezi a nevüket, meg hogy mi volt a foglalkozásuk civilben. Odaér egy cigány katonához. Őt is kérdezi. Arra a kérdésre, hogy mi volt a foglakozása, a cigány így válaszolt: "Instálom alássan, én zsenés vótam otthon." "Az jó mesterség"- válaszolja a főherceg.
A cigány bátorságot kap, hogy ilyen közvetlen a beszélgetés és visszakérdez: "Hát te mivel foglalkozol"  "Én vagyok József királyi főherceg" - mire a cigány: "Azs is jó mesterség."

Másik történet:
Az egyik támadás előtt az alparancsnokuk, egy cseh őrmester cigarettát osztott ki a katonáknak, mindenkinek 10 - 10 szálat. Édesapa kevesellte ezt, hogy csak ennyi jár? Erre az őrmester pofon vágta, és azt mondta: "Nesze Bárdos, neked még ez is jár!"
Megindult a támadás és a harc közben megsebesült az őrmester. Édesapám volt mellette, ő vitte hátra a kötözőhelyre. Csak könnyebb sérülése volt. Megismerte, hogy ki hozta ki a tűzből, elővette a zsebéből a csomag cigarettát és azt mondta: "Nesze Bárdos, ezt tedd el." És édesapában nem volt harag az őrmester iránt.

1915. május 2-án, a gorlicei áttörésnél - ez a német és osztrák- magyar csapatok nagy offenzívája volt az orosz csapatok ellen a galiciai fronton - édesapám is megsebesült. Comblövést kapott. A sebesültszállítmánnyal haza hozták, Miskolcon gyógyították.
Amikor meggyógyult, orosz hadifoglyok őrzéséhez osztották be. Ebből az időből maradt meg egy háborús emléke. Az orosz foglyok közt voltak ügyes emberek, akik mindenfélét barkácsoltak és azt eladták. Édesapám is vett tőlük egy templom formájú kis fa dobozt. A teteje kihúzható volt, mint a régi tolltartóknak. Mindenféle apróságot lehetett benne tartani. Gyermekkorunkban mindig izgalommal kotorásztunk benne.
Ezt a beosztását, a foglyok őrzését nem szerette, és kérte magát frontszolgálatra. Ez már 1916-ban volt, a román betörés idején. Ekkor az ő egységüket is Erdélybe vezényelték és a magyar sereg három nap alatt kiverte a román katonákat Erdélyből.
Ekkor egy falubelivel, Nándor bácsival volt együtt (Bárdos Barci Ferdinánd).
Sokat emlegette, hogy amikor a románokat üldözték, a falvakban az emberek úgy mondták: "Futottak a románok, még a fegyvereiket, meg a bocskoraikat is elhányták és mondták: kutya magyar kerget, három napja se enni, se inni, csak kerget, furt, furt."

Édesapám 1917-ig volt katona, akkor leszerelték a bányához. A háború 3. évében már súlyos volt a gazdasági helyzet is, nagy szüksége volt az országnak a szénre. Sok katonát a súlyosbodó gazdasági helyzet miatt szereltek le.
Háborús történeteit sokszor elmesélte az évek során és ismerték azokat a faluban is. Giza nővérem mesélte, hogy amikor ő már eladósorban volt és jártak hozzá a legények, voltak olyanok ? a bátrabbak - akik így kezdték a beszélgetést: "Hej, Lajos bátya, hogy is volt az, amikor Galiciában harcoltunk?....vagy: amikor a románokat kikergettük Erdélyből" És Édesapa mosolyogva vette át a mesélés fonalát. Közben dalolta egyik kedves nótáját:
"Barázdában szépen szól a pacsirta,
Öreg baka az ágyában hallgatja,..."

Még további nevek, akik a háborúban harcoltak:
Bárdos Barci Ferdinánd (Nándor bácsi )
Bárdos Deák Imre, - Imre bátya, rokonunk, édesapának unokatestvére volt. Róla is maradtak fenn emlékek, történetek.
Már a háború vége felé történt, hogy többször ?hazalátogatott?, nem szabadságra, hanem csak úgy, önkényesen. Tehát olyan ?lógós? volt. Udvarolt egy lánynak, Bárdos Dobai Irmának, leveleztek is. Megtörtént, hogy egy éjszaka felzörgette őket, teljes felszereléssel, fegyverrel - hát nagyon megijedtek! Ennek aztán az lett a vége, amit meg is írt az anyjának: hogy ha még tíz évig tart is a háború, akkor sem engedik haza. Mondja meg a lánynak, hogy menjen férjhez, ne várjon rá. De aztán nagyon elbúsult, amikor a háború végén hazajött és meglátta a lányt, már mint szép fiatal menyecskét, Bárdos Deák Lajos feleségét, mert ahogy üzente neki, tényleg férjhez ment.

Bárdos Veró Ferenc. A faluban csak úgy hívták, hogy Veró Ferkó.
Bárdos Deák Gizella mesélte: "Az idősebbektől hallottam, hogy amikor vége lett a háborúnak, Ferkó bácsi is haza jött, de nem ám csak úgy, hanem két lóval, fogattal! A háborúban biztosan ezekkel szolgált, ezek voltak rábízva. Itthon aztán eladta ezeket és az árából - hálából, hogy épségben megszabadult a háborúból - egy fekete lobogót csináltatott és azt a templomnak adta." Talán még ma is megvan.

További hazatért katonák nevei:
Bárdos Bartók Béla,
Kaló Béla,
Bárdos Kispál József,
Bárdos Csomós Lajos, huszárként harcolt a háborúban. Gyula, a fia csak ennyire emlékezett.
Sajnos, sokakat nem tudtam felkutatni.

A háború után - azt hiszem, hogy a 20-as évek elején - biztosan felsőbb utasítás volt, hogy emléket állítsanak a háborúban elhunytaknak, a háború áldozatainak, a hősi halottaknak.
Megtörtént ez községünkben is.
A templom és a patak között van egy kis lapos terület, oda ültettek tíz csemetét, ahány elesett katona volt. Meg is határozták, hogy melyik kinek a fája. A csemeték körül szép kis virág ágyas volt. Ezeket a halottak hozzátartozói gondozták: virágot ültettek, gyertyát gyújtottak. Halottak napján a falu lakói is gyújtottak ott gyertyákat.
A kis tér közepén állt egy nagy fa kereszt, rajta egy táblán a hősök neveivel. Ez volt tehát kis falunkban a Hősök Kertje, a Hősi Temető.
Emlékszem, hogy iskolás koromban -a 30-as évek második felében - a csemeték már szépen megnőttek és mi, iskolás gyermekek is gondoztuk ezeket a "sírokat".
Bárdos Deák Gizaella Giza nővérem emlékezete szerint a - sírok - így helyezkedtek el:

 

Zsámbok István

 

Bárdos Tamás József                                                     Bárdos Dorkó József

 

Antal Lajos                                                             Benke József

 

Szabó József                                                            Bárdos Cikora Miklós

 

Bárdos Dorkó Béla             Nagy fakereszt            Szűcs Flórián

 

Bárdos Barci Antal

 

 

A háború után május utolsó vasárnapja volt a Hősök Napja.

Miskolcon, a Megyei Levéltárban találtam jegyzőkönyvi feljegyzést arról, hogy a községi előljáróság a 30-as években határozatot hozott egy maradandó emlékmű felállításáról, de ez csak a háború után valósult meg, Bárdos Barci Gusztáv bírósága idejében, 1946-ban. Az volt a mostani emlékmű elődje.
A későbbi években ez a kis emlékhely feledésbe merült. Ahogy a halott katonák emléke is.
A háborúban elesettek hozzátartozói: az özvegyek, az árvák már nem élnek, az unokák, dédunokák meg már alig emlékeznek.
Van-e még a hajdan ültetett fákból egy is?
De az elesettek neve aranybetűkkel ott van az emlékműn.

Meg kell még említeni, hogy a háborúban elesettek feleségei, gyermekei hadiözvegyek, hadiárvák voltak és egy ideig egy kevés hadisegélyt kaptak. A hadiözvegyek, hadiárvák is mind meghaltak már. Az utolsó hadiárva, aki még élt: Kaló Ferencné, sz. Bárdos Barci Ilona 99 éves korában halt meg, 2011-ben. Az apja Bárdos Barci Antal volt.

A nagy háborúból - amit ma már úgy mondunk, hogy az első világháború - a szerencsésen hazatért katonák megnősültek, családot alapítottak és mesélték a háborús történeteket, amelyek mára már feledésbe merültek. Csendes beszélgetések, vagy mulatozások alkalmával, lakodalmakon együtt mulatva elkezdték dalolni a szép katonanótákat, amelyek róluk szóltak, valóban az ő nótáik voltak azok, kezdve az egyik legismertebb, legszebb nótával:
"Barázdában szépen szól a pacsirta,
Öreg baka az ágyában hallgatja,
Kelj fel baka, szerelvényed pucold ki,
Reggel nyolc órára ki kell rukkolni.

Kirukkolunk a kaszárnya elébe,
Százados úr, odavágtat elénkbe:
Jó fiaim, kijelentem előre,
Egyenesen kimegyünk a harctérre.

A harctéren megindul a hadsereg,
Az erdőben még a fa is kesereg,
Ágyúgolyó hasítja a levegőt,
Román holttest borítja a harcmezőt."

És folytatták a többivel.

Meg kell említeni az 1980-as, 90- es években működő Bárdos Asszonykórus érdemét, akik sok szép, a faluban ismert katonadalt is énekeltek szerepléseik alkalmával, - és akik népdalgyűjtéskor felénekeltek katona dalokat is:

Pogonyi Barnáné, sz.Bárdos Deák Gizella,
Bárdos Barci Józsefné, sz. Bárdos Tuza Piroska,
Bárdos Csomós Dezsőné, sz. Kaló Mária,
,Bárdos Csomós Gyuláné, sz Bárdos Barci Leontin,
Bárdos Deák Aladár,
Bárdos Barci Gusztáv,
Bárdos Csomós Gyula.

A község lakói 2014. május utolsó vasárnapján emlékeztek meg az első nagy háborúban elesett lénárddaróci katonákról, a háború áldozatairól, a templom mellett álló Hősi Emlékműnél.

 

 

. - . - . - . - . - . - . - . - .- . - . - . - . - . - . - . - . - . - . - .

.

A háborúról a magyar írók, költők is elmondták, leírták véleményüket.

 

Móricz Zsigmond harctéri tudósítóként írt a magyar katonákról a háború vérzivatarában.

 

Három magyar költő háborús verseiből idézek itt részleteket:

 

Ady Endre: Emlékezés egy nyár- éjszakára c.verséből:

 

?Az égből dühödt angyal dobolt

Riadót a szomorú földre,

Legalább száz ifjú bomolt,

Legalább száz csillag lehullott,

Legalább száz párta omolt:

Különös,

Különös nyár- éjszaka volt.??

 

 

Ember az embertelenségben c. verséből:

 

?Szívemet a puskatus zúzta,

Szememet ezer rémség nyúzta

Néma dzsin ült büszke torkomon

S agyamat a téboly ütötte. ?.

 

Ember az embertelenségben,

Magyar az űzött magyarságban,

Újból- élő és makacs halott?.

 

S megint élek, kiáltok másért:

Ember az embertelenségben.?

 

Intés az őrzőkhöz c. verséből:

 

?Őrzők, vigyázzatok a strázsán,

Az Élet él és élni akar,

Nem azért adott annyi szépet,

Hogy átvádoljanak most rajta

Véres, s ostoba feneségek. ?

 

S akik még vagytok őrzőn, árván,

Őrzők, vigyázzatok a strázsán.?

 

Gyónj Géza: Csak egy éjszakára c, verséből:

 

? Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

Csak egy éjszakára:

Akik fenn hirdetik, - hogy mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk,

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom- fecskék szanaszét röpködnek?

 

Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát

S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák, ?

 

Mikor a pokolnak égő torka tárul,

S vér csurog a földön, vér csurog a fáról,

Mikor a rongy- sátor nyöszörög a szélben

S haló honvéd sóhajt: fiam ?feleségem?

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket?.

 

S hitetlen gőgjében akit sosem ismert,

Hogy hívná a Krisztust, hogy hívná az istent:

Magyar vérem ellen soha- soha többet!

--- Csak egy éjszakára küldjétek el őket.?

 

Gyóni Géza / 1884 ? 1917/ Az első világháborúban harcolt. A körülzárt Przemyslből küldte haza verseit. Orosz fogságba esett és a fogolytáborban halt meg.

 

Juhász Gyula: Fortissimo c.verséből:

 

?Haragszik és dúl-fúl az Isten

vagy csak talán alszik az égben,

alszik vagy halott is épen ?

ki költi őt föl, emberek?

Anyák, sírjatok hangosabban:

akit föl nem ver annyi ágyú

rezzenti- é gyenge sírástok? ?

 

Sírjatok irgalmatlanul: ?

 

tüzet sírjatok, mint a láva!

A drága fiúk hullanak

vérben a hóra napra- nap.

Ne hagyjatok aludni senkit: ?.?

 

 

Húsvét előtt c. verséből:

 

?nem győzelmi ének az énekem.

érctalpait a tipró diadalnak

nem tisztelem én,

sem az önkény pokoli malmát:?

 

Én nem a győztest énekelem,

nem a ? vak hőst,

kinek minden lépése halál, ?

 

hanem azt, ? ki először mondja ki azt a szót?

drága szót,

hogy elég! hogy elég! elég volt!

 

hogy béke! béke!

béke! béke már!

Legyen vége már!

Aki alszik, aludjon,

aki él az éljen,

a szegény hős pihenjen,

szegény nép reméljen.

Szóljanak a harangok,

szóljon allelujja!

mire jön új március,

viruljunk ki újra!

egyik rész a munkára,

másik temetésre:

adjon Isten bort, búzát,

bort a feledésre!...?

 

 

. - . - . - . - . - . - . - . - . - . - . ?

 

A visszaemlékezésben segítségemre voltak:

 

Bárdos Csomós Dezsőné, sz. Kaló Mária

Bárdos Dorkó Attiláné, sz. Kaló Mária

Benke Józsefné, sz. Bárdos Barci Gizella

Bodó Lászlóné, sz. Bárdos Zektor Margit

Bárdos Bartók Viktorné, sz. Bárdos Dorkó Dóra

Bárdos Barci Gusztáv

Bárdos Csomós Gyula

 

 

Budapesten, 2015. szept. 30. Bárdos Deák Béla